|
|
|
|
Most hogy már Duchene feljavulásával jó az első sorunk tudunk meccseket nyerni, de a Stastny-sor továbbra is bántóan gyenge, mindkét kapott gólnál ők voltak bent és persze előrefelé megint semmi. 7 lövés tőlük az egész meccsen, ebből 5 Landytől... már nem legitim az a megállapításunk hogy most nem engedhetjük meg magunknak az elcserélését. Mackinnonnal az a sor jobb lenne, ez meggyőződésem, és ez a Stastny nem fog hiányozni. Már védekezésben sem hozzák azt a magas színvonalat az ellenfelek top linejai ellen amit még legitimálta valamelyest az ő teljesítményüket. Hosszútávon az első és a harmadik sor nem fog hozniminden meccset. Nem szeretnék unfair lenni Stastnyval, de alapvgetés a hokiban hogy legnagyobb részben a centertől függ egy sor játéka, emiatt szarabb PAP és Landeskog is.
|
| |
|
|
|
|
| Nem is tudom mikor volt utoljára ennyire jó védőpárosunk mint az EJ-Hejda-duó |
|
Erre pont összehoznak egy gólt az Oilers-nek, de szerencsére belefért. Egyébként tényleg nagyon jók, meg is látszik a +/- rangsorban.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42808) |
|
|
|
|
|
|
|
Kaptunk 5 perc PP-t, ebből ráadás 2 perc 5on3 -> egy gól lett belőle, de ne legyünk telhetetlenek.
|
| |
|
|
|
|
Elég jól bekezdtünk, erre a semmiből gólt lőttek. Reméljük nem kezdődik megint...
|
| |
|
|
|
|
Tavaly volt pár meccs, amikor a Zanon-Hunwick kettős összeállt. Azért az sem volt semmi. :)
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42808) |
|
|
|
|
|
|
|
| Holdent viszont bent tarthatnánk
|
|
Nem fog játszani ma. Jön vissza Guenin.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42803) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem is tudom mikor volt utoljára ennyire jó védőpárosunk mint az EJ-Hejda-duó, kár, hogy a többiek annyira lehúzzák, hogy ha minden összeáll, akkor is csak jóindulattal közepes védelemről beszélünk.
EJ szerintem nagyon jó úton halad, a védekezése úgy néz ki összeállt (pont a múltkor jutott eszembe, hogy Sacco alatt mennyire nem működöt ez a páros), és én úgy veszem észre, hogy a szezon előrehaladtával támadásokban is egyre jobb.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42807) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! The only two defensemen League-wide to be on the ice for 35-plus team goals and fewer than 20 goals against are Johnson (41/19) and Pittsburgh Penguins blueliner Matt Niskanen (42/14). Johnson is tied for fifth in the NHL with a plus-18 and has registered an even or positive rating in 11 of his past 12 games. He also has 24 penalty minutes, 62 hits, 56 shots on goal and 58 blocked shots in 33 games.
Elég all-round... és szerintem offenzív potenciál van benne bőven, bár ha jobban ráfeküdne arra, lehet akkor hátul nem lenne ilyen stabil.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42803) |
|
|
|
|
|
|
|
Frankó
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42804) |
|
|
|
|
|
|
|
mindenesetre akar vmit Tőled, az biztos!
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42804) |
|
|
|
|
|
|
|
Nekem van a világ legjobb asszonya, születésnapi ajándékom tőle :)
|
| |
|
|
|
|
Nem tudom miért fogyott el a szufla az első harmad végén, de sokáig nem voltunk meccsben emiatt. Majd 53 perc után lőttünk PP gólt, ez milyen durva, ha majdnem egy egész meccset emberelőnyben játszanánk se lőnénk gólt
Ez nem Barrie meccse volt, nem lepődnék meg ha megint scratch lenne. A jobb meccsein tök hasznos, de be-be csúsznak azért felejthető produkciók, amik azért benne vannak ilyen fiatalon. Holdent viszont bent tarthatnánk, annyit tud hátrafelé mint Guenin, viszont egész jól lő, védőhöz képest gyors és mer is előre menni. A második gólunk viszont klasszis volt, Rycroft Forsbergian move-nak nevezte Duchene megoldását, és van is benne valami. Gyönyörű volt az előkészítés és a lövés is Johnsontól.
Apropó EJ, vele pont az történt idén amiben reménykedtünk, szép csendben valódi top pairing bekké vált. Szinte alig hibázik, folyamatosan jó döntéseket hoz és meglepően stabil hátul. Egyedül a lövése nem lesz elit sosem valószínűleg, de így is összeszedett már 4 gólt, ami jó. Lett egy Seabrookunk, kérdés hogy kell-e mellé egy Keith vagy idővel ő maga lesz a mi Keithünk.
|
| |
|
|
|
|
Faszom ebbe a meccsbe. Megérdemeljük..Balfasz volt a Stars cserébe mi is szarok voltunk. Ez a meccs is nyerhető lett volna ha csak egy kicsit jobban pörgünk. Ellenben megint temérdek pp-t hagytunk ki, több balfasz, felesleges kiállítást is összehoztunk. No comment.
|
| |
|
|
|
|
Sajnos amikor épp szar formában van, de próbál kaparni, akkor sok hülye kiállítása van, tavaly sokat szívtunk emiatt...
|
| |
|
|
Válasz masterpiece hozzászólására (#42800) |
|
|
|
|
|
|
|
Stastny amennyire jó volt az előző meccsen, annyira haszontalan, sőt kártékony a tegnapin. Két tök fölösleges kiállítást hozott össze, ráadásul az egyikből egyenlítettek. Egy ilyen rutinos játékos a támadó harmadban, mi a francért szabálytalankodik, nem tudom.
Tényleg siralmas.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nem tudok mit írni, sírok.
|
| |
|
|
|
|
Hát a bírók ma sem kevésbé gecihülyék. Whitney is egész évben 1 gólt lőtt, persze ma már 2-nél jár.
|
| |
|
|
|
|
Hellyeah, ppg 11 meccs után
|
| |
|
|
|
|
MacKinnon hogy felrakta b+, úgy raktam vissza az állam a helyére
A mai meccs biztos húzósabb lesz..
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42795) |
|
|
|
|
|
|
|
Milyen érdekes, ha megy az első két sornak, a győzelem is jön.
Duchene újra a régi, a kisgyerek meg brutális, főleg mellette. Az első gól remek példája volt annak milyen az ha 3 nagyon gyors és technikás csatár támadja a kaput - bepánikol a létszámban egyenlő védekező egység és sima ziccer lesz belőle. Az a csuklólövés pedig... azt hiszem sok kapusnak fog megfagyni a vér az ereiben a következő években amikor így szembe találják magukat a lövésre készülő Mackinnonnal :)
McGinn is nagyon jó, és ez is a realitás neki: egy nagyon jó harmadik soros ember. Kiváló fizikális hoki, jó védekezés és offenzív potenciál. Ezt a Ginnert nem szabad elcserélni. De úgy összességében a harmadik sorról azt is mondhatnánk hogy még Stastnyval is képesek voltak gólt lövetni, olyan jók
A PP persze továbbra is rém gyenge, de ezen a meccsen már legalább volt mozgás és elképzelés, nem volt olyan reménytelen és statikus mint a szezon nagy részében. Ezzel már lehet valamit kezdeni. Egyébként a bíráskodás elég röhejes volt, kezd átmenni női hokiba az NHL...
|
| |
|
|
|
|
Sírok, hogy ezeket nem látom, mert nincs gépem egy ideig, de legalább nyertünk...
|
| |
|
|
|
|
Számomra mint szurkoló számára ez a PP feldolgozhatatlan. Az az érdekes, hogy már Sacconál is jók voltunk 5 on 5, de a speciális egységeken elvéreztünk. Hány szezon kell világszar PP-vel, hogy próbáljunk hozni valakit hátra?
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42792) |
|
|
|
|
|
|
|
Azért a két kimaradt 5on3-ra kurvára nincs mentség, úgy, hogy még majdnem shg is lett belőle.
|
| |
|
|
|
|
A breakaway sem jött össze :)
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#42790) |
|
|
|
|
|
|
|
1m-ről üres kapuba egy álló korongot még Clishe-nek is be kéne tudni ütni. :(
|
| |
|
|
|
|
A harmad elején bealudtunk, éppen elkezdtek nagyon nyomni, aztán a semmiből találtunk egy gólt és azóta minden bejött, védekezésben és támadásban is iskola hoki. Az utolsó gólnál kb 6 mp- volt hátra amikor bementünk a harmadban, mindenki türelmesen játszott, így marad kb. 0,5 a gól után, no az kifejezetten tetszetős akció volt. Innen már csak nem szarjuk el...
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42788) |
|
|
|
|
|
|
|
Na megtört, Stastny, Landy, minenki betalált akinek már be kellett.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42787) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Magunkhoz képest annyira sztem nem volt rossz PP, az 5on3 az már igen, na meg a buzi Lehtonen.
Amúgy franchise leghosszabb PP-droughtja a jelenlegi, vagy hogy kell ezt mondani :D
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#42785) |
|
|
|
|
|
|
|
Még annyit, hogy Roy most már csináljon valamit, azt mondta, hogy a PP a rendszertől lesz jó és nem kell hátra PPQB-t hozni. Kb. nem emlékszem mikor löttünk utoljára PPP gólt, talán ennyire szar még sosem volt a PP-nk.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#42785) |
|
|
|
|
|
|
|
1:30 5 on 3-ből sikerült semmit nem csinálni, utána amikor már csak 5 on 4 volt, akkor kiállítattutjuk magunkat (weak call volt, de mit akarunk a 5 on 3 után, rendre kompenzálnak, még akkor is ha a két dallasi PP annyira egyértelmű volt, hogy a 2. akár major is lehetett volna), aztán 4 on 4 gyorsan kapunk egy gólt. Ügyesen elszartunk egy remek harmadot az utolsó 3 perccel.
|
| |
|
|
|
|
Igen, csak pont kisméretű lutri egydimenziós puck-moving védő nem kéne, mert tele van vele a padlás.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42783) |
|
|
|
|
|
|
|
Jah, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem lesz más lehetőség védőt szerezni.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42782) |
|
|
|
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42781) |
|
|
|
|
|
|
|
Év elejétől kezdve full sérült az egész LEM, Hishon is néha játszik, néha nem, Elliott is most tért vissza, ő egyébként nagyon jó az olvasottak alapján, megnézném fent a későbbiekben, hátha.
Állítólag mi is bejelentkeztünk Del Zottoért, de a Rangers top4 védőt kér cserébe, úgyhogy nem tudom mit várnak. Amúgy is inkább Kulikov.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#42780) |
|
|
|
|
|
|
|
wow milyen hosszú haja lett Heardnek. Egyébként nagyon pengeélen táncol a LEM, épp, hogy a vonal fölött vannak, totál mínuszos az egész csapat. Siemensnek és Sgarbossanak is valami komolyabb sérülése lehet, mert nagyon keveset játszottak eddig az alapszakaszban. Kb pont a két legfontosabb játékos
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#42779) |
|
|
|
|
|
|
|
https://www.youtube.com/watch?v=cQl5-q70q7U
Na, ez nem biztos, hogy jó ötlet volt
|
| |
|
|
|
|
Hishon megint játszik és 14 meccs után 4+8-cal áll, nem rossz!
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#42776) |
|
|
|
|
|
|
|
Az utolsó 26 PP-nkben nem tudtunk gólt lőni. Nem hinném hogy ezt pusztán a rendes point-man bekk hiányával lehetne magyarázni. Pl. EDM, DET, MIN (Suter sem az) sokkal előttünk van százalékban, de még a Flames is. Nem hiszem el hogy ennyi jó csatárral nem lehetne ez jobb.
Mondjuk valószínűleg összefügg a top6 általános gyenge formájával, mivel többnyire ők vannak bent ilyenkor is.
|
| |
|
|
|
|
Ezzel a meccsel együtt már 3 ajándékpontot adtunk a Wildnak, ez nem fog beleférni a végén. Tisztán látszik, hogy velük leszünk a legnagyobb versenyben a csoport 3. helyért.
|
| |
|